Az előző blogbejegyzéseimben az orosz-ukrán konfliktus geopolikai hátteréről és a Krím-félsziget Oroszország általi elfoglalásáról írtam. A mostani bejegyzésemben a továbbgyűrűző konfliktus kelet-ukrajnai epizódja kerül bemutatásra.

2014-ben Kelet-Ukrajnában nem voltak adottak a Krím-félszigeten meglévő olyan speciális körülmények, mint a helyszínen állomásozó orosz csapatok, az anyaországtól való izolálás egyszerűsége és az önvédelmi csapatok azonnali bevethetősége. Részben emiatt, részben a közben magára találó ukrán kormány válaszlépéseinek és a nyugati közösség felől érkező nyomásnak köszönhetően a krími forgatókönyv Donbaszban nem volt megismételhető. Valószínű, hogy a Kremlnek is más tervei voltak, a „Novorosszija projekt” (Kelet-Ukrajna Oroszországhoz csatolása) csak bizonyos köröknek (pld. az ortodox csekistáknak) állt szándékában. A következő oldalakon a főbb harci cselekményeket mutatom be a tüntetések eszkalációjától kezdve az orosz hadsereg augusztus végi nyílt bevetéséig.

Háború Donbaszban

Janukovics távozása után a keleti körzetekben (Donyeckban, Luhanszkban, Dnyepropetvoszkban, Odesszában, Harkovban, Kerszonban és Nyikolajevban) rendszeressé váltak az új kormány elleni megmozdulások. A felmérések szerint a célok nem voltak egységesek. A tüntetők egy része Oroszországhoz akart csatlakozni, voltak, akiknek a decentralizáció, föderalizáció volt a céljuk, mások pedig az orosz nyelv egyenlő státuszát követelték. A szeparatisták a legnagyobb számban a Donyec-medencében (Donbaszban, ami Donyeck és Luhanszk körzetét foglalja magában) voltak jelen..

2014 márciusának elején Harkovban, Donyeckben és Luhanszkban a tüntetők középületeket foglaltak el. Ezekben a hetekben változatos háttérrel rendelkező figurák váltották egymást a kormányzói és polgármesteri tisztségekben. Az ukrán kormány rövid időn belül letartóztatta a tüntetők és vezetőik többségét.

Április elején jelentek meg a konfliktus orosz titkosszolgálati háttérrel rendelkező szereplői. A krími népfelkelők egységének vezetője, Igor Girkin (Sztrelkov), összegyűjtött 52 önkéntest, akikkel április 12-én elfoglalta a kelet-ukrajnai Szljavanszk rendőrőrsét és az ukrán titkosszolgálat, az SZBU helyi központját. Harkovban, Donyeckben és Luhanszkban szeparatisták szállták meg a helyi adminisztráció épületeit.

Az épületek ellenőrzés alá vételével jelentős számú fegyverhez is jutottak a felkelők. Harkovot az ukrán hadsereg visszafoglalta, de Donyeck és Luhanszk ostromára nem szánták el magukat. Donyeckben Alekszander Borodaj lett a kormányzó, Sztrelkov pedig Szljavanszk polgármesterévé jelölte magát. Mindketten Konstantin Malofejevhez, a Novorosszija megvalósítását támogató orosz oligarchához voltak köthetők.

Mindeközben az orosz hadsereg az ukrán határ közelében mintegy 30-40.000 fős csapatot összepontosított (az ukrán Nemzetbiztonsági Tanács viszont 100.000-re becsülte a határra érkező orosz haderő létszámát). Az ukrán vezetés az esetleges agressziótól tartva kénytelen volt jelentős figyelmet és forrásokat összpontosítani a keleti határára, megkönnyítve ezzel a felkelők helyzetét. Az ukrán hadsereg mozgósításáról szóló tervet március 17-én fogadta el a parlament. Ekkor 40.000 tartalékost hívtak be, melynek felét a fegyveres erőkhöz osztották be, a másik fele az újonnan megalakult Nemzeti Gárdában teljesített szolgálatot. A mozgósítás második hullámában, május 6-tól 60 éves korig növelték a sorozható specialisták életkorát. A harmadik szakasz július 21-on kezdődött, ekkor már minden sorköteles és tartalékos számíthatott a behívóra, beleértve a nőket is. A besorozottak között a morál rendkívül alacsony volt, folyamatosak voltak az elégedetlenkedések és lázadások is előfordultak. A rendőrök körében gyakori volt, hogy „a nép oldalára álltak”, azaz a felkelők parancsnoksága alatt szolgáltak tovább.

Arszem Avakov Facebook posztban hirdette meg április 13-án az Antiterrorista Műveletnek nevezett akciósorozat kezdetét. Az SZBU egységei még aznap sikertelenül próbálták Szljavanszk városát visszafoglalni. Az akció során az elit egység több tagja megsebesült, egyikük pedig életét vesztette. Az ukrán vezetés ekkor a hadsereg bevetése mellett döntött. Késő délután egy 4500 fős ejtőernyős alakulat felszabadította a Kramatorszk városa mellett található repülőteret. Később a városba érő katonák egy kb. 200 fős civil csoporttal találták szembe magukat, akik a régió jövőjéről szóló népszavazás megtartását követelték. Az ukrán katonákat körbevették a helyi civilek, akik söröztek és hangosan szidalmazták őket. A katonák végül egy puskalövés nélkül átadták fegyvereiket és harci járműveiket a civileknek, akik a tankokat trófeaként közszemlére tették Szljavanszk főterén.

Az orosz utánpótlás megérkezéséig ezek a fegyverek és tankok aztán fontos szerepet játszottak Szljavanszk védelme során, nélkülük a felkelők nem lettek volna képesek három hónapig ellenállni a támadásoknak. Az incidens miatt azonban ezt követően engedélyezték a konvolyok mozgását akadályozó civilek elleni fegyverhasználatot.

Április végétől kezdve az ukrán csapatok ellenőrzésük alá vonták a felkelők által elfoglalt városok körüli területeket. Április 24-én ukrán fegyveresek ostrom alá vették Szljavanszk városát. Az orosz csapatok még aznap hadműveleteket kezdtek a határon, hogy megosszák az ukrán hadsereg erejét. Április 29-én a felkelők minden jelentősebb ellenállás nélkül elfoglalták Luhanszkot, így a város központi irányítás nélkül maradt.

Május 2-án Ogyesszában a szélsőjobboldali Pravij Szektor és az őket támogató tömeg összecsapott az oroszbarát tüntetőkkel. A beszámolók szerint az utóbbiak részéről több lövés is eldördült. Végül a kb. 300 elszakadáspárti aktivista bemenekült a szakszervezet irodájába, ahol később harcba szálltak a néhány ezer főre tehető futballszurkolóval. Az oroszpártiak végül csapdába estek az épületben, ahol később tisztázatlan körülmények között tűz ütött ki (a felvételek tanúsága szerint molotov-koktélok okozták). Az ezt követő eseményekről szóló beszámolók részrehajlóak voltak: A Russian Times által megszólaltatott szemtanú szerint az égő házból kiugró embereket azonnal meglincselték, míg a Kyiv Post arról számolt be, hogy az „ukrán-pártiak” tucatjával mentették ki az embereket a tűzből. A tragédiának 42 halálos áldozata volt.

Május 7-én Putyin határozott kérése ellenére népszavazást tartottak a függetlenség kikiáltásáról Donyeck és Luhanszk nagy részében. A bejelentés szerint a szavazók nagy többsége (90%) az elszakadás mellett voksolt. Az ezt követő május 25-i ukrán elnökválasztást viszont szinte az összes donbaszi szavazókörben lehetetlenné tették a szeparatisták. Az Ukrajna többi részein megtartott elnökválasztást végül Petro Porosenko nyerte.

A felkelők az első igazán súlyos csapást május 26-án, a donyecki repülőtér első csatájánál szenvedték el. A támadók javarészt Oroszországból frissen érkezett önkéntesek voltak, akik a Vosztok zászlóalj vezetője, Alekszander Kodakovszki parancsnoksága alatt kezdtek harcolni. Az oroszok a reggeli órákban minden nehézség nélkül foglalták el a terminált. Ez azonban valószínűleg csapda volt, délben az ukrán különleges egységek masszív légitámogatás mellett megrohamozták a repülőteret. Egy túlélő elmondása szerint, bár a Vosztok rendelkezett légvédelmi fegyverekkel, Kodakovszkij azt mondta, ne vigyenek magukkal, mert az ukránok úgysem fognak bombázni. Végül két teherautónyi önkéntes tudott megmenekülni a reptérről, akik nagy része viszont Donyeckbe érve meghalt, amikor a lesben álló Vosztok egységei az Ukrán Nemzeti Gárda katonáinak hitték őket és tüzet nyitottak rájuk. Az egész akció során körülbelül 30-50 harcos vesztette életét. Nagy részük a napokban érkezett Oroszországból.

Miután az ukrán légierő bombázásában június másodikán Luhanszkban nyolc civil életét vesztette, a helyi ukrán biztonsági erők egyre kevesebbet késztetést éreztek a civilekkel való szembeállásra és egymás után tették le a fegyvert. A felkelők ezután a megerősített határellenőrzési pontokat vették célba, melyek megnehezítették a lázadók Oroszország felől érkező utánpótlását.

Júniusban a harcok főként az orosz határ felé vezető utak ellenőrzéséért folytak. A felkelők idővel egyre több és egyre modernebb fegyverekre tettek szert. Június 12-én Snyiznében filmezték le először a szeparatisták T-64-es tankját.

Az első ukrán repülőgépet, egy Il-76-os csapatszállítót 49 emberrel a fedélzetén, június 14-én lőtték le. A gép összes utasa életét vesztette. A veszteségek növekvő száma miatt június 20-án Porosenko egyoldalú tűzszünetet hirdetett. Az első törékeny bilaterális tűzszünetet június 27-én kötötték, azonban azt egyik fél sem vette komolyan. A tárgyalások közben Leonyid Kucsma volt ukrán elnök és Viktor Medvedcsuk ukrán oligarcha, Putyin jó barátja között zajlottak.

Porosenko a tűzszünettel valószínűleg csak időt akart nyerni, hiszen mindkét oldal a másik számára elfogadhatatlan feltételeket követelt már a kezdetektől. Miután a kormányoldalnak sikerült rendeznie a sorait, július elsején az ukrán elnök kihirdette a tűzszünet végét és nagyszabású hadjáratot indított a felkelők ellen. Július 5-én, miután Szljavanszkot bekerítették és az utánpótlás megoldhatatlanná vált, Igor Girkin az éj leple alatt 3000 fővel elhagyta a várost és Donyeckba helyezte át a főhadiszállását. Ott egyesítette a rendezetlen fegyveres erőket, melyek néhány kivétellel (pl. a Vosztok zászlóalj) ezután a parancsnoksága alá tartoztak.

A kelet-ukrajnai konfliktus egyik legtragikusabb eseménye a Malaysian Airlines MH17- es járatának július 17-i oroszbarát szakadárok általi lelövése volt. Az ezt követő humanitárius tűzszünet meghirdetése ellenére a határvidékeken tovább folytatódtak a harcok. A lázadók bombázásai elől az ukrán erők gyakran kénytelenek voltak Oroszországba menekülni. Ezekben az esetekben a fegyverzetük a felkelők birtokába került.

Ilovajszkban kezdetben főként önkéntesek harcoltak egymással. Augusztus 10-én a kijevpárti Donbasz, Dnyeper-1, Dnyeper-2, Békefenntartó, Szvityaz, és egyéb egységek támadtak a donyecki szabadcsapatokra: a Vosztokra, Oplotra és Kalmiuszra. Az elhúzódó csata végén az ukrán csapatok csapdába kerültek. Putyin elnök személyesen kérte számukra a humanitárius folyosó megnyitását és szabad elvonulásuk biztosítását. A beszámolók szerint azonban amikor az ukránok megadták magukat és el akarták hagyni a szektort, orosz reguláris csapatok vették tűz alá őket. Más verzió szerint a folyósót végül nem is nyitották meg a lázadók, és az ukrán katonák a sikertelen kitörési kísérlet folyamán vesztették életüket. Bárhogy is volt, az Ilovajszkban szolgáló ukrán alakulatok a harcok végére teljesen megsemmisültek.

Időközben felszabadult a határ a felkelők és az orosz csapatok számára. Augusztus 29- től kezdődően az orosz reguláris hadsereg katonái ezres számban léptek át ukrán területre A NATO által bemutatott műholdképen láthatók voltak a határon áthaladó harci járművek. A konvencionális haderő bevetésével a kelet-ukrajnai felkelés új szakasza kezdődött.